INFÓK
M@d Killer 2006.07.24. 10:20
2.oldal
ŰŰ Half Life 2: Episode One
2006. június 23. 18:07, Péntek -
A komplexebb küldetések viszont azt jelentik, hogy az újonc játékosokra nem nagyon van tekintettel, de ez véleményem szerint nem is baj. Akinek nem tetszik, az kezdje el a sima Half Life 2-vel vagy akár az első résszel és jusson el idáig a történetben - garantáltan nem lesz semmi gondja vele addigra. Főként, ha valaki még nyom közben pár óra CS-t is, akkor tuti, hogy jó túlélési esélyekkel indul harcba.
A következő igazán előremutató része a játéknak a csapatban történő mozgás, lévén, hogy Alyx majdnem végig mellettünk harcol a pár órányi küldetéssorozat alatt. Az első két rész magányos hősködése után végre a Valve is jobb belátásra tért és adott egy társat, akinek megjelenése persze indukálta az olyan szituációk felszaporodását, amiben nincs más lehetőség, mint okosan, a szövetséges segítségével megoldani a problémákat. Alyx ráadásul egy igen jó, sőt talán túl jó társ.
Nekem ennél viszont sokkal szomorúbb volt, hogy a fegyverek nem változtak. Egy valamirevaló kiegészítőben is megjelenik valamilyen technikai újítás, itt nem értem miért nincs semmi. Logikailag talán igazolható, hogy mivel azonnali folytatásról van szó, ezért nem fedeztek fel semmilyen új fegyvert. Úgy érzem viszont, hogy túl jónak ítéltetett az alapjáték fegyvertára, kiegyensúlyozott és egyben változatos is. Ami pedig működik, azt minek piszkálni. Ami meg nem megy, azt meg nem kell erőltetni, valószínűleg ezért kerültek ki a járműves jelenetek. A HALO-ban ment, itt nem annyira jól sült el.
Az ellenfelek sem mutálódtak tavaly óta, azaz kicsit okosabbak lettek, kicsit jobban keresnek fedezéket a golyózáporunk elől, de nem történt érdemi változás, a legtöbbjük ugyanaz maradt, mint volt. A legveszélyesebb változtatás talán a Combine Zombie lett, amit érdemes észlelés után azonnal darabokra szaggatni, mert kedvenc taktikája, hogy egy éles gránáttal a kezében rárohan a játékosra - arab terrorista hangulat. Néhány esetben viszont mégis van kivétel új egységekkel kapcsolatban. Ugyan nem vadászhatóak, de egy pillantás erejéig fel-fel tűnnek a jövőbeni ellenfelek, ami kiváló önreklám. Ugye te is megveszed a következő részt?
|
1 [2] 3 4 Következő oldal >> |
|